Számomra a természet jelenti a valódi kikapcsolódást, ezt már gyerekkorom óta tudom magamról. Ezért mindig keresem a lehetőséget, hogy kicsit feltöltődhessek egy parkban, töltésen vagy vízparton, de a mai felgyorsult világban erre nincs mindig ideje az embernek. Pláne, hogy nagyvárosban élek, így itt még ezek a helyszínek sem adják meg azt a háborítatlan érzést, amelyet a kissé vadregényesebb tájak.
Kiskoromban a vízpart volt a kedvenc helyem, amikor még egy kis településen laktunk, szinte naponta jártunk ki édesanyámmal. Imádtam dobálni a kavicsokat, felfedezni a vízi élővilágot, hazavinni és kiszárítani egy-két növényt, vagy etetni a kacsákat, ijesztgetni anyukámat a békákkal. De a nagy séták is mindig nyugtató hatással voltak rám. Az emberi szem és az agy arra lett kitalálva, hogy kéket és zöldet lásson… Eközben mi már nagyon máshogy élünk, aztán pedig csodálkozunk, hogy a stressztől elkezdve minden bajunk van. Eltávolodtunk a természettől. Szerintem aki nem annyira természetbarát, mert mondjuk gyerekkorában nem ezt szokta meg otthon, az is elkezdheti apránként az ismerkedést ezzel a kikapcsolódással, összekötheti más hobbikkal. Mozogjunk a szabadban, fessünk, olvassunk egy jó könyvet a ligetben! Ha tehetjük, nyáron keressük a természetes vizeket. Számomra a tenger valami mágikus felöltő erővel bír, pedig életemben először felnőttként jutottam el külföldre… Szóval szerintem lehet így is közeledni ehhez az egészhez, és töltekezni a természet erejéből. Legalább egy próbát érdemes mindenkinek tennie ezzel. Ha pedig más nem is, akkor egy tapasztalás lehet, hogy kinek mi a komfortos. Például erdőben nem tudom én sem jól érezni magam, túlságosan bezárva érzem magam, de minden másra nagyon nyitott vagyok. Na jó, talán a hegyi túra az, amire szintén nem vállalkoznék…
Más oka is van annak, hogy nincs annyi kikapcsolódásra alkalmas időm mostanság – egy alkoholista férj mellett ugyanis nem könnyű az élet. Pedig már ajánlottak is nekem egy programot, ami kifejezetten magas arányban segít tartósan megszabadulni az alkoholfüggőségtől a résztvevőknek. A Felépülők programja egyedülállónak számít hazánkban, ugyanis egy 28 napos bentlakásos szakasz segíti a legelső, nehéz időket, egyúttal kiszakítja megszokott környezetéből a függőt, és segít új szabályrendszert kialakítani. Ezt a bentlakásos programot úgy kell elképzelni, hogy a felépülési házban csoportban és egyénileg is történnek beszélgetések, foglalkozások, valamint közös és egyéni kikapcsolódási lehetőséget is kínálnak a résztvevők számára. Emellett fontos a környezet bevonása, azaz ha te nem egy alkoholista férj vagy, aki ezeket a sorokat olvasod, hanem ugyanúgy, mint én, hozzátartozó, akkor esélyes, hogy te is részt veszel majd a családi napokon és akár a beszélgetéseken is. Egy alkoholista férj vagy feleség ugyanis az egész családi rendszerre hatással van, az amerikai Minnesota-rendszeren alapuló Felépülők program pedig a módszer fontos részeként tekint a hozzátartozókra, és a családra, mint rendszerre.
De ne gondoljuk, hogy a 28 nap végeztével ennyi volt a történet. Noha négy hét alatt is el lehet érni nagy változásokat, hatalmas felismerésekhez, illetve új eszköztárhoz juthat az alkoholfüggő, mégis fontos kiemelni az utánkövetés hangsúlyosságát. Az utógondozás a Felépülőknél két év, ami jelentősen hozzájárul az italtól való hosszú távú tartózkodáshoz.
A Felépülők program sok szempontból tetszett meg, és egyből láttam, hogy itt hozzátartozóként sem utasítanak el. Persze a dolog a férjemen áll, nélküle, és az ő elhatározása nélkül nem fog menni – hiszen egyetlen függőn sem lehet segíteni, ha neki nincs betegségtudata. De jó hír, hogy a Felépülőknél hozzátartozóként is felvehetjük a kapcsolatot a szakmai team-mel, és elindíthatjuk a folyamatot. Fontos, hogy az átéltek után nekünk is gyógyulnunk kell, és az egész családi rendszernek – nem csak a függő érintett.
Bízom benne, hogy ez a remek lehetőség a mi életünket is meg fogja változtatni. Az oldalon olvasható infók közül mindenesetre nem csak az érintettek véleményei reménykeltőek. A számadatok is kifejezetten jó érzéseket keltenek bennem, és azt gondolom, hogy minden pénzt megér az ilyen segítség, hiszen túlzás nélkül az életüket kaphatják vissza a függők. Ezáltal pedig a szeretteik is.
Ha ti is megnézitek a felepulok.hu oldalát, akkor láthatjátok, hogy egészen sok információt, képi és írásos anyagot összegyűjtöttek az érdeklődők számára. Ezért egy alapos tanulmányozása az oldalnak mindenképp ajánlott, már csak a hasznos bejegyzések miatt is. A blog szekcióban több olyan dolgot is olvastam, ami úgy éreztem, nagyon betalált, és igaz a helyzetemre, emellett több részletet is segített tisztábban látni. Másnak is ajánlom, hogy olvasson bele ezekbe a bejegyzésekbe, mert fontos felismerésekhez juthat el az ember.
De persze dönthetünk úgy is, hogy átfutjuk az oldalt, és a többiért pedig felkeressük a Felépülők csapatát a megadott elérhetőségek valamelyikén. A saját felépülési élménnyel rendelkező segítők pontosan tudják, hogy mit élnek át a függők és a hozzátartozóik, ezért ezen tapasztalataikat szakmai képzettségükkel egyesítve hatékonyan és empatikusan tudnak fellépni annak érdekében, hogy az elszánt függők meg tudják tartani az alkoholmentes életmódjukat hosszú távon is.
Bízom benne, hogy a férjem él a lehetőséggel, és beleteszi a munkát abba, hogy újra teljes életet élhessük. Hiszek a Felépülők szakmaiságában, és remélem, sokak felismerik még időben, hogy gondjuk van az alkohollal, bár még így is azt mondom, hogy változtatni szinte sosem késő… Segítséget kérni pedig nagy bátorságra és erőre vall! A Felépülők szakmai csapata és az általuk kidolgozott, védjegyoltalom alatt álló program olyanokon is segíteni tudott, akiknél az egyéb szakmai módszerek sorra vallottak kudarcot. Nem kis dolog ez, azt kell, hogy mondjam, pláne, hogy megannyi függő fordult már hozzájuk, és nagyon jó eredményeket értek el arányaiban. Bízom benne, hogy mi is, azaz a férjem is a statisztikát fogja erősíteni. Ha ti, vagy valamely szerettetek alkoholfüggőséggel küzd, kattintsatok bátran a felepulok.hu-ra, és ismerkedjetek meg a programmal. Részletes leírásokat találhattok mindennel kapcsolatban, de ne féljetek kérdezni a dolgozóktól, ha szükségét érzitek. Tiszta és tartalmas életet kívánok mindenkinek, a Felépülőkben pedig nagyon bizakodom!