Lakásbiztosítás megkötése előtt vannak bizonyos dolgok, amiket mindenképpen érdemes fejben tisztázni, és sok olyasmi is van, ami Rád nézve buktató lehet, ha nem veszed figyelembe.
Mint minden szerződés, ez is bizonyos kötelezettségeket ró az azt aláíró felekre, és nem mindig azonos arányban.
Jelen esetben Te, mint ügyfél fordulsz a szolgáltató intézethez, vagyis igénybe kívánod venni az általuk kínált pénzügyi szolgáltatást.
Ennek természetesen díja van, amit az aláírástól kezdve köteles vagy a részükre fizetni, különben tartozásod halmozódik fel, és megszűnhet a kapcsolat, mármint szerződéses szinten.
Az a helyzet, hogy a biztosítók eléggé magukra igazítják a feltételeket, azonban ez nem azt jelenti, hogy teljesen haszontalan pénzkidobás lenne lakásbiztosítást kötni.
Magában a szerződésben nincsen semmi különös, senkitől sem követelik, hogy adja el a lelkét a Sátánnak.
Azonban ami mindenkinek elsőre feltűnhet, az az, hogy szigorú, merev jogi nyelvezetben van megfogalmazva.
Ennek egyetlen, de igen nyomós oka van: a jogi kikezdhetetlenség.
Ahhoz, hogy megfelelően kivitelezett, mindkét fél számára előnyös szerződés születhessen, sajnos ez egy elengedhetetlen körülmény.
E nélkül egyrészt nem lenne elég pontos a betartáshoz, másrészt, ha bármelyik fél (akár a társaság, akár az ügyfél) úgy döntene, hogy a kialakult vitás helyzetet bíróságra vinné, akkor a szerződésnek egy ilyen procedúra során is értelmezhetőnek és használhatónak kell lennie.
Ha esetleg nem érted valamelyik részét, esetleg nem teljesen egyértelmű valami és szerinted ez a későbbiekben gondot okozhat, akkor nyugodtan fordulj segítségért a biztosító emberéhez, esetleg jogászhoz, ügyvédhez tanácsért, útmutatásért.
A szerződésnek a kikötéseken, feltételeken, biztosítási eseményeken túl tartalmaznia kell továbbá a díjazást, valamint a különböző kártérítések minimális és maximális összegét, a biztosítani kívánt ingatlan pontos címét, helyrajzi számát és megnevezését, és a becsült értéket.
Kiemelten fontosak még a szerződő felek személyes és egyéb adatai, különös tekintettel a szerződő félre.
Egy elírás, egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy utána kikezdhető legyen, sőt akár érvénytelenné váljon a paktum.
Éppen ezért fontos még a változásokról folyamatosan tájékoztatni a vállalatot, hiszen a számodra is előnytelen, ha nem tudnak értesíteni, vagy tévesen küldenek meg dolgokat.
Attól kezdve, hogy a felek aláírták a szerződést, mindkettőt kötelezik az abban foglaltak.
Neked Fizetni kell a kiszabott díjat, nekik pedig fedezniük kell a káraid javítási költségeit, ha biztosítási esemény történik.
Amennyiben elmulasztod a befizetést, úgy joguk van figyelmeztetni, majd a tartozás felhalmozódásával behajtani azt, és egyoldalúan felbontani a szerződést.
Ezzel szemben Neked, amennyiben szeretnéd felbontani az egyezséget, meg kell várnod az éves ciklus végét.
A szerződés ugyanis határozott időre, egy évre szól, és hacsak nincs kezdeményezve a felmondása, úgy az év leteltével újra indul.
Az ügyfélnek, hacsak nincs nagyon nyomós indoka, nem áll jogában idő közben szerződést bontani.
Ezt akár hátrányos helyzetként is lehet értelmezni, hiszen minek fizesd, ha már nem is szeretnéd?
Fontos tény azonban, hogy a biztosítás a felmondásáig ugyanúgy érvényes, tehát még ha nyűgöt is jelent számodra, akkor is védve és biztosítva vagy.
A felmondást az évfordulót megelőző 30 nap során van lehetőséged kezdeményezni, és ha végbe ment, akkor értesítőt fogsz kapni róla.
Érdemes egyébként 2-3 évente áttanulmányozni a szerződésedet és az idő közben megjelent új ajánlatokat, mert lehetséges, hogy jobban jársz, ha újat kötsz.
Egy 5 éves biztosítás már korszerűtlennek mondható, egy 10 éves pedig kis túlzással muzeálisnak.
Egy lakásbiztosítás szerződést nem elég csak megkötni és hátradőlni, mondván soha többé nem kell vele foglalkozni.
Igenis érdemes időről időre revízió alá vonni a meglévőt, és aszerint eljárni, ami Neked a legelőnyösebb.